A mai nap szépe Erika. Erika szereti a barátait (nanee!) meg szereti a jó zenéket (biztos?) meg szereti a nyarat. Erika szeret mindent ami szép és jó, bár, ha nem szeretné, az felvetné annak a lehetőségét hogy Erika szociopata vagy pszichopata, és titokban a texasi láncfűrészes gyilkos a példaképe. Legalábbis az internetet olvasók, elé prekoncepciókkal leülők szerint. Ha tehát ők (mi) azt olvasnánk ott hogy "Csenge szereti a hagymát és a pálpusztai sajtot, szabadidejében lószart lapátol és azért nem látjátok mosolyogni, mert fogainak összmennyisége kevesebb mint füleinek összege", mentem máshogy értékelnénk az ő esztétikumát. Meglehetősen dögös és fülledt képzeteket gerjesztő képei ellenére hagymaszagúnak képzelnénk és büdösnek, holott az illúzió - hogy édes, finom illata van, hogy ott, ahol a nyakán a forróságtól szeretkezés közben kidagad egy ér, ott van elrejtve az örök élet titka - fontos nekünk (nem tudom hogy a fenti dolgokat Csenge szereti-e és hogy szeretkezés közben nyakán kidagad-e egy ér). Hagynám a témát boncolgatni, naponta 1000 ilyen idétlen cikk, bejegyzés és komment felett siklok el mintha valami bizarr Bosch-festmény lenne a táj én meg a felette repülő, alaktalan kíbic, a pestisdoktor.
De most már leszállok, a szárnyamból tollat ragadok és inkább kiírom magamból ami forr bennem: az internetes kommentelés nem más mint egyszerű hullagyalázás. Az anyag, amiről szólnak a cikkek, bejegyzések, kommentek, már régen halott: nem más ez, mint a vizuális esztétika, amely felett az emberek úgy ütköztetik véleményüket, mintha az az egyetlen és legigazabb igazság lenne, vagy öntik reakcióikat a digitális térbe úgy, mintha a névtelenségük és álcájuk egyben sérthetetlenségüket biztosítaná. Azért halott téma, mert hazugság: senki nem úgy néz ki a valóságban mint egy fényképen, vagy smink nélkül vagy sminkkel vagy motoron vagy kocsi alatt szerelés közben vagy egy vaddisznóval viaskodva a gemenci erdőben. Az emberi lényünk szépségének múlandó pillanatait felidézni hivatott képekhez csak üresség és hamis illúziók társulnak, amelyeket mi (ők) alapigazságként fogunk fel. De ez nem az igazság és ez megütközést kelt sokakban. Ha valamit vagy valakit én személy szerint szépnek tartok, nagyon is valószínű hogy más nem fogja szépnek tartani. Az ebből fakadó kis ütközetek, verbális csaták eleve vesztésre állnak úgy, hogy az egyes felek közül mindegyik, kivétel nélkül, eleve nyertesnek érzi magát. Sok az így gerjedő indulat, amit le kell vezetni, aminek a végére kell járni, sok a bosszú lehetősége és a kicsinyesség is. Az ember, aki elbújik a sérthetetlensége mögé és onnan esztétikai véleményt nyilvánít, a legnagyobb jó szándéka ellenére is: maga és társai ellen fordul, másokon keresztül önmagát találja csúnyának, a saját rútságát vetíti ki a világba. Kit érdekel ugyanis ha valaminek a külső kérge csúf? Csak azokat, akik a külső kéregnél nem jutnak tovább. És ez valóban csúfság, szépséggel eltakart belső rothadás. Nagyobb hazugság tehát másra azt mondani hogy ronda, mint hallgatni arról, hogy mit gondolunk mások külsejéről. Ez a hazugság az eleve halott témának a meggyalázása és mint ilyen, kerülendő.
Ennek fényében kérdéses marad, hogy minek kommentelek vagy posztolok bármit is? A válasz bonyolult, nem is írom le, mert magam sem tudom. Valószínűleg emberi gyarlóság hogy szeretem megosztani gondolataimat másokkal és néha fellángoló embergyűlöletemet kiélni ott ahol mindenki más is teszi. De valószínűleg leginkább azért, mert szeretem az életemet és a szép dolgokat, és ha valami megzavar ebben a szeretésben, azt ki kell írnom magamból hogy megnyugodjak és hogy a végére jussak olyan problémáknak, amelyek felzaklatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése